TEGYE FEL KÉRDÉSÉT!
Tegye fel kérdését Ön is ITT!

 1

  M. Rita (2006.09.18. 16:58:46)

  Tisztelt Képvisel?úr!
Kíváncsi vagyok a véleményére a kirobban Gyurcsány botrány miatt. Nem érzi, hogy tenni kellene valamit azért, hogy ilyen hazúg, információt visszafogó politikus még a színr?l is t?njön el? Elvégre elég fontos dolgokat titkolt el annak érdekében, hogy a választáson hatalomra jusson. Mindig az zakatol a fülemben, amikor a Miniszterelnök hazúgsággal vádolta az ellenzéket. Állítása szerint ijesztgette a népet a FIDESZ azzal, hogy adó, ÁFA, nyugdíjkorhatár stb. emelés lesz, de sajnos az látszik igazolódni, hogy ezek nem üres rémhírek voltak. A legborzasztóbb azonban, hogy a T. Házban ugyanúgy tovább folyik a pazarlás, és rajtunk húzzák le azt, amit ?k elherdáltak.

  Gyenesei István:

Kedves Rita!

Megértem az indulatát, de az igazság szerintem valahol a kett? között van. Gondoljon a 300 ezer forintos mandulam?tét rémhírére, hirtelen nem jut jobb az eszembe. Abból mennyi lett igaz?
Olvasson politikai elemzéseket, amelyekb?l kitetszik: az alternatíva nagyon gyenge lábakon áll, már ami az igazmondást illeti.
Azokkal értek egyet, akik szerint az ország stabilitását kockáztatná egy kisteljesed? kormányválság, egy bizonytalan kimenetel? szakért?i kormányzás. Biztos lehet benne, hogy azzal járnánk rosszabbul.
De még egyszer mondom: nem szívderít?, ami kiderült az ország számára néhány hete. És az sem szívderít?, ami azóta kiderült: az ellenzék továbbra is elkerüli a politikai igazmondás göröngyös útját.
Nehéz döntés el?tt az ország.
De egy bizonyos: a tanulópénzt most megfizettük. Feln?ttebbek lettünk, megfontoltabbak. A megfontokltság azonban nem a Kossuth térre vezet, hanem a minden tapasztalatot összegz?, felel?s választás terepére, az urnák elé.
Ennyit tudtam mondani - és köszönöm a kérdését.

Minden jót!

Gyenesei István




 

  Stratégiai (2006.07.13. 23:19:31)

  Kedves Képvisel? úr!

Életrajza miért csak 1986-ban kezd?dik? Azért is érdekelne, mert ugye, mégis hogy lesz valakib?l már 29 évesen, mindjárt egyb?l Megyei Tanács elnöke - különösen akkor, amikor még javában dühöng a kádári szocializmus ... Csak mert ugye "függetlennek" mondja magát. De tényleg érdekelne, hogy lehet egyb?l valaki Tanácselnök, hátha a következ? reinkarnálódásomban még nekem is sikerül ez a szédületes karrier.

El?re is köszönöm válaszát

  Gyenesei István:

Kedves Névtelen Kérdez?!

Kérdéséb?l úgy tetszik, mintha titkolni valóm volna életem 1986-os évet megel?z? id?szakából. Ez ugyanakkor nem korrekt így, hiszen a honlapomon életem minden id?szaka elérhet?, megnézhet?, nyilvános.

Életrajzomba nem szoktam beleírni, hogy ifjúkoromban az akkoriban létez? egyetlen (és a fiatalság 90 százalékát tömörít?) ifjúsági szervezetnek voltam megyei és országos vezet?je. Ezt úgy hívják, hogy KISZ, és bár lenne a mai fiataloknak is ilyen er?s, ennyi ifjú embert összefogó szervezetük!

Ha utánaszámol, kiderül, 37 évesen lettem megyei tanácselnök. A legfiatalabb az országban. Tudja, ezt nem szégyenlem. Ön azt sugallja, mintha ez lehetetlenné tenné mai függetlenségemet, én azonban ezt elég egysíkú világlátásnak gondolom.

Így azonban a fél országon számon lehetne kérni, hogy mer még mindig élni. Ha hiszi, ha nem, engem tavasszal sem a kommunizmus kísértete juttatott a Parlamentbe, hanem a választópolgárok. ?ket sérti a megjegyzéssel, amit bizonyára átgondol még, de ha nem, akkor sem történik semmi.

Üdvözli: Gyenesei István

 

  Siklós András (2006.05.28. 21:47:33)

  Kedves képvisel? úr!

Ez tulajdonképpen egy teszt, hiszen két nap múlva beszélgetünk az M1 egyik m?sorában, mint az új parlament egyetlen független képvisel?je. Szeretek felkészülni a beszélget?társakból, igy jóval kevesebb meglepetés éri az embert egy él? m?sorban, szóval rákerestem honlapjára és mint er?s internet affin szondáztam is a site-ot. Meg kell hogy mondjam az egyik legalaposabban összerakott, (a változó képaláirásokból látom, hogy folyamatosan aktualizált), profi weboldal. Tulajdonképpen a keddi beszélgetéshez szükséges alapinfokat sikerült összeszednem. És bár látom, hogy szinte folyamatosan irja a blogot, mégsem hagy békén a kisördög, hogy vajon tényleg Önnel levelezek vajon, vagy pedig egy ügyes webes csapattal, aki ügyel a site minden részletére. Tehát a kérdés, mikor indult a saját honlap? (Ezt ugyanis nem tudtam kideriteni...) Remélhetöleg a beszélgetésig is megjön a válasz, ha nem akkor a m?sorban rákérdezek, egyébként csak elismeréssel szólhatok a honlapról.

Várom válaszát,
Barátsággal,

Siklós András
szerkeszt?-m?sorvezet?
MTV

  Gyenesei István:

Tisztelt Szerkeszt? Úr!
Kedves András!

Természetesen velem levelez, ha a honlapon kérdést tesz föl, így most is én válaszolok. Persze, nem állítom, hogy minden esetben magam ülök a gép el?tt, gyakorta el?fordul, hogy távollétem esetén telefonon diktálom a felkerül? szövegeket.
Örülök, hogy a weboldalam elnyerte tetszését, és segítette a felkészülésben is. A választások el?tt fél évvel határoztam el, hogy elkészítjük, de tovább tartott, mint gondoltam. Meglehet, kicsit maximalista voltam, amikor belevetettem magam a családi archívumba, és feldolgoztam a képeket (csaknem háromszáz van az oldalon), szövegeket írtam. Mindebben a feleségem mellett egy sz?k stáb is segített, nekik köszönhet? a lap arculata, számos funkciója, és sok egyéb ötlet is. Mert egyedül ez sem megy.
A weblap sajtóbemutatóját február elején tartottuk, és alig negyed év alatt eljutottunk az ötezer látogatatóig. Ez állítólag szép eredmény.
Még egyszer köszönöm érdekl?dését!

A holnapi viszontlátásig, barátsággal:

Gyenesei István


 

  Zsolt (2006.04.14. 19:52:46)

  Tisztelt Gyenesei úr!

Ezt írja Ön a honlapján:
"Még két hét: Somogyért! És „ötpárti” lehet a magyar Parlament. Somogy a Parlamentbe jut, és a somogyi 6-os választókerületnek nagy valószín?séggel három képvisel?je lesz!"

Ehhez képest az MSZP azt nyilatkozta, hogy nyugodt szívvel visszaléptetik jelöltjüket, hiszen Ön úgyis az MSZP soraiban fog politizálni.
Ez lenne az Ötpárti parlament? Ön eladta magát a szocialista-liberális koalíciónak???GRATULÁLOK a FÜGGETLENSÉGÉHEZ....

További jó egészséget.

  Gyenesei István:

Kedves Zsolt!

Az elmúlt héten számos médiában cáfoltam, hogy beülnék bármilyen frakcióba. Elmondtam, hogy ez nem igaz, hiszen ellenkez? esetben feladnám a függetlenségemet, a Somogyért önállóságát, és megszegném a választóimnak tett ígéretemet. Ezt nem teszem. Köt az adott szavam. És a jöv?ben is Somogyban szeretném élni, dolgozni.
A történet rendkívül egyszer?. Az MSZP-s jelölt - felmérve esélyeit - visszalépett, és a támogatásomra kérte mindazokat, akik rá szavaztak. Nem azért, mert be akart ültetni a szocialista frakcióba, hanem azért, mert csak így érheti el, hogy ne az ellenzék szerezzen mandátumot.

Szívesen válaszolok legközelebb is, de kérem, ne csak a primér híreket, hanem a reakciókat is olvassa el.

Barátsággal: Gyenesei István

 

  endy (2006.04.08. 19:31:53)

  ÜDVÖZLÖM!


Miért gondolja, hogy képvisel?ként többet tud értünk tenni?
Kérdezem ezt azért, merthogy úgymond megyénkben Ön a N°1, aki mindenkinek mindent eltudott intézni, minden problémát megtudott oldani, független képvisel?ként viszont egy lesz a sok közöt a parlamentben.


  Gyenesei István:

Kedves Endy!

Hízelg?, amit ír, ráadásul még olyan közvéleménykutatás is létezik, amelyben a dél-somogyiak szerint els? vagyok a legbefolyásosabb politikusok megyei listáján. Ezzel együtt sem gondolom, hogy minden problémát megtudnék oldani, azt meg végképp nem hiszem, hogy No 1. lennék.

Amit eltudok intézni, azt az er?t a somogyiaknak köszönhetem. A szavaim súlyát a mögöttem állók támogatása adja. Ilyen egyszer?. (És persze sok munka sem árt mindehhez.)

Kérdésére válaszolva: valóban, nekem sem lesz két szavazatom a parlamentben, hanem csak egy, mint bárki másnak. Mégis azt hiszem, hogy ez az egy - miután Somogyért-képvisel?ként egyetlen lehet - páratlan is lesz az Országgy?lésben.
Egyetlen leszek, de nem egyedül. Mögöttem áll majd Somogy neve, a dél-somogyi választókerület szavazói.
Fontos, amit már sokszor elmondtam: a következ? ciklusban is szeretnék a megyei kögy?lés elnöke maradni. Ez azt jelenti, hogy er?sebb megyei elnök lennék képvisel?ként, és er?sebb képvisel? megyei elnökként. A kett? feler?síti egymást.

De el?re szaladtunk: mindehhez szükség van arra, hogy a választóim április 23-án elmenjenek szavazni, és meger?sítsék a döntésüket!

Barátsággal: Gyenesei István

 

  endy (2006.04.03. 07:47:42)

  Kiváncsi vagyok a véleményére a külföldiek ingatlanvásárlásával, ezen belül f?képpen az önkormányzati utak és árkok külföldieknek történ? eladásával kapcsolatban.

  Gyenesei István:

Kedves Endy!
Az uniós csatlakozással egy megállíthatatlan, de valóban keményen szabályozandó folyamat vette kezdetét az ingatlanszerzések területén. Mint a legtöbb kérdésnek, ennek is van jó és rossz oldala.
A külföldi állampolgárok megjelenése a somogyi településeken új színt vitt az életünkbe. Szebbek lettek a porták, és ez néhány embernek - általában a legkritikusabb helyeken, a kis falvakban - munkalehet?séget is adott. Az is kétségtelen azonban, hogy az új fizet?képes kereslet felverte az ingatlanok árát.
Valóban megoldásra vár az az ellentmondás, hogy bár a külföldiek ugyanúgy használják a települési infrastruktúrát, mint a helybéliek, mégsem kell hozzájárulniuk a közszolgáltatások, az intézmények fenntartásához. Erre mihamarabb ki kell dolgozni egy európai, mindenkinek vállalható kompromisszumot: a települések gyarapodására. Ez mindenki közös érdeke!
Az önkormányzati utak és árkok, vagy akár más közterületek eladása dolgában már történt néhány fiaskó a megyében. Ez tarthatatlan. Egy európai ország sem venne jó néven egy ilyen helyzetet, amikor a többség számára kínos helyzet áll el?. Ezt ésszer?, törvényes módon korlátozni kell. Ezzel ugyanis hosszú távon élhetetlenné válhatnak a falvak, és ez tisztességes szándékú embernek, cégnek - akár magyar, akár külföldi - nem lehet érdeke! A tisztességtelen magatartásnak pedig európai normák szerint gátat kell szabni. Ezz az álláspontot képviselném a törvényhozásban - a megoldást ugyais ott kell megtalálni.
Barátsággal: Gyenesei István


 

  Nettelek (2006.03.28. 20:50:05)

  Lát-e arra esélyt, hogy az els? fordolóban bejusson a parlamentbe? Ha nem akkor arra, hogy az MSZP jelölt visszalépjen az ön javára? Ha jól emlékszem 4 éve ön lépett vissza az MSZP-s jelöltet segítve.

  Gyenesei István:

Kedves Kérdez?!
Az esély mindenki számára adott arra, hogy akár az els? fordulóban eldöntse a mandátum sorsát. Tény, hogy a Somogyért Szövetség jelöltjeként idén jóval nagyobb a támogatottságom, mint négy évvel ezel?tt, és ez bizakodásra ad okot. De elbizakodottságra semmiképpen sem.
A két választási forduló közötti cselekvés lehet?ségér?l a három második fordulóba jutó jelölt eredményének ismeretében lehet majd beszélni.
Négy éve valóban visszaléptem a második forduló el?tt, és a választóimra bíztam, kit támogatnak.
Egy biztos: ezúttal nem fogok visszalépni, és erre az engem támogatók is - bármerre járok - mindenütt határozottan kérnek.
Barátsággal: Gyenesei István

 

  Farek (2006.03.25. 13:34:42)

  Én eddig azt hittem, a Gyenesei úr ugyanolyan, mint a többi régi vágású, önmagát túl komolyan vev? politikus. De ez a honlap meg a blog nagy húzás volt! Miért nem el?bb kezdte? És tényleg Ön írja? Miért nincs fóruma is?

  Gyenesei István:

Kedves Farek!
Én sem gondoltam, hogy érdemes foglalkozni vele, de meggy?ztek, hogy ez a jöv?. Egy politikust minden megnyilatkozása min?síti, a honlap és a blog is. A fércmunkákat nem szívelem, ezért alapos el?készítést igényelt mindkett?. De elkészültek! A gépírással még hadilábon állok, de azért már elpötyögök, és ha úgy alakul, telefonon diktálok. A fórum már végképp nem férne bele az id?mbe, abból amúgy is épp elég van mostanában Dél-Somogyban.
Üdv. Gyenesei István

 

  Varga Géza (2006.03.25. 13:32:23)

  Szimpatikus, ahogy ezért a térségért dolgozik, de nem dicsérgetni akarom. Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy van-e programja arra, hogy Dél-Somogy, ez a gyönyör?, jobb sorsra érdemes vidék kimásszon a slamasztikából? Mert nem ezt érdemli. A képvisel?ink nem tesznek eleget értünk, pedig nyilván akarnak, de nem tehetnek: er?sebb pártkorifeusok is vannak náluk. Mindig csak a Kaposvár és Debrecen-félék dübörögnek. Mi nem dübörögni akarunk, csak csöndesen dolgozni, nevelni gyerekeinket.

  Gyenesei István:

Programot nem kell írni, azt megírta már a térség. Megírta történelmével, és megírta adottságaival. Homlokegyenest ez ellen nem lehet tenni, viszont fel lehet, és fel kell ismerni a feladatokat. És ami még fontosabb, tudni kell tenni értük! Akarni nem elég. Akarni mindenki akarja a jobb és szebb életet. De tenni, mint látjuk, nem mindenki tud érte a Parlamentben.
?szinte politikát kell csinálni, amibe nem férnek bele a felel?tlen ígérgetések, de igenis belefér a lehet?ségek és a megoldások közös megkeresése.
A térség nagy kihívásai:
- a foglalkoztatási feltételek javítása, gazdaságélénkít? intézkedések kezdeményezése, a hiányzó vagy hiányos infrastruktúra kiegészítése (közlekedés, gáz, szennyvíz),
- kisvárosok és környezetük összehangolt fejlesztése,
- turisztikai lehet?ségek kiaknázása (természeti értékek védelme és hasznosítása, termál- és gyógyvízkincs hasznosítása
- átfogó szociális és egészségügyi ellátó rendszer m?ködtetése,
- oktatási és kulturális feltételek javítása,
- közbiztonság er?sítése,
- kisebbségek és a cigányság sajátos igényeinek kielégítése,
- közösségépítés és er?sítés el?segítése (egyházak, civil szervezetek).
Mindezek ismertek. Meglév? eszközeimmel sokat tettem azért, hogy valamelyest változzon a helyzet. Többet csak egy új szerepb?l tehetek. Ehhez kérem a támogatásukat!


 

  hasbarcs (2006.03.17. 22:28:36)

  Jelölt úr!

Mib?l fedezi a kampányköltségeit?
Amit csak Atádon és Barcson kirakatott plakátot, óriásplakátot, az legalább 4 millió ft. Ennyit még az mszp, és a fidesz sem tud költeni...

  Gyenesei István:

...!
?szinte érdekl?désnek veszem a kérdését, legalábbis igyekszem tartalmilag értékelni, és nem a kellemetlenkedést látni benne.
Azt gondolom, hogy a kulturált kampány része, hogy a jelöltek tájékoztatják a választóikat, és felhívják a figyelmet magukra, programjukra. Tényleg nem kevés, amibe a kampány kerül, de a tét sem kicsi: pártjelöltek pártámogatásból pártprogrammal, vagy a térséget el?térbe helyez?, lokálpatrióta civil jelölt, nagyobb érdekérvényesítési képességgel?
A költség közel sincs akkora, mint amir?l Ön beszél. Ha hihetetlen lenne ez Önnek, akkor hadd hívjam föl a figyelmét arra, hogy saját csapattal dolgozom, és több támogatóm is van, akik természetben segítik a kampányomat. Emellett az sem elhagyagolható tény, hogy a menyem édesapja egy nagy nyomda száz százalékos tulajdonosa, s egyben az egyik legfontosabb támogatóm.
Megjegyzem: most, hogy kérdését nyilvánosságra hozom, ha az Ön személye továbbra is jótékony homályban marad ugyan, de azért sok minden világosan látszani fog. Átlag civil nem ilyen tájékozott, csak a pártember.
Nehezemre esett megszólítás nélkül kezdenem a választ: ha legközelebb segít, a nevén szólítom. Bár attól tartok, kett?nk közül csak én maradok tisztelettel:
Gyenesei István


 

  Fehér Miklós (2006.03.12. 15:05:11)

  Tisztelt Gyenesei Úr !
Szeretném Önt?l megkérdezni, iigaz-e az a hír,hogy MDF támogatással indul a választáson.Köszönettel veszem válaszát.
Egyébként el kell ismerni, hogy az Ön honlapja a legjobb amit eddig olvastam.
Tisztelettel Fehér Miklós

  Gyenesei István:

Tisztelt Fehér Miklós Úr!
A Somogyért Szövetség jelöltjeként a 6-os választókerületben indulok az országgy?lési képvisel?választáson.
A Magyar Demokrata Fórum, amely nem állított önálló jelöltet a térségben, valóban engem támogat. De emellett számos dél-somogyi civil szervezet is támogatásáról biztosított, köztük nyugdíjas klubok és polgár?r egyesületek, falugondnoki szolgáltatok. A Magyarországi Cigány Fórum Roma Összefogás, valamint a Dél-Somogyi Cigány Képvisel?k Szervezete is támogat. Fentiek jól mutatják, hogy a továbbiakban is igyekszem minden kérdést szakmai megy?z?désem szerint, egyetemes emberi értékek mentén megítélni, távol tartva magam a pártpolitika kötöttségeit?l.
Kollégáim nevében is köszönöm a honlapra vonatkozó elismerést!
Barátsággal: Gyenesei István

 

  Fekete Attila (2006.03.04. 15:37:06)

  Tisztelt Gyenesei Úr!
A somogyi méhészek nevében kérdezem, hogy képvisel?vé választása esetén felvállalja e a harcot a somogyi méhészek érdekeinek védelmében? Mint agrármérnök és közgazdász mit tenne a kiváló min?ség? somogyi méz értékesítése érdekében?
Tisztelettel Fekete Attila méhész
Nagyatád Somogyszobi u 4.

  Gyenesei István:

Tisztelt Fekete Attila Úr!
Minden olyan kiváló somogyi értéket, ami megélhetést biztosít, kétszeres er?vel támogattam eddig is, akár a málnatermel?kr?l, akár a méhészekr?l volt szó. Megyei közgy?lési elnökként régóta figyelemmel kísérem az ágazatot, jelenleg azonban e téren korlátozottak a lehet?ségeim. Lényegesen többet tehetek majd, ha országgy?lési képvisel?vé választanak, mert akkor a törvényhozás és a piac védelmének egyéb eszközei is rendelkezésre állnak. Az értékesítési lehet?ségek kiszélesítését és a minden eddiginél er?sebb marketing kiaknázását tartom most fontosnak. Ez azonban összetett folyamat, amit gondosan tervezni kell. Remélem, lesz rá módon, hogy még többet segítsek a somogyi méhészeknek is.
Barátsággal: Gyenesei István

 

  Érdekl?d? (2006.03.02. 16:33:06)

  Tisztelt Uram!
Ön a politikai paletta egy extrém figurája. Nem talált magának megfele? pártok és ezért felépített egy saját, jól m?köd? és eredményes csapatot. Nem gondolja, hogy evvel az energiával akár egy országos pártot is sikerre tudna vezetni? Az embereknek tele van a cipell?je a két nagy demagóg csapattal és a másik két kispárt pedig nem tud feln?ni a feladathoz. Tátong egy hatalmas ?r ezen a helyen. Az emberek biztosan nagy számban állnának egy új, racionális politizálás mellé.

  Gyenesei István:

Tisztelt Érdekl?d?!
Hasonlóan gondolkodunk err?l a kérdésr?l. Úgy látom én is, hogy egyre inkább érik az id? egy hiteles, racionális, nem pártérdekek szerint szervez?d? középpárt létrejöttéhez. Ezt a szerepet igyekezet betölteni 2002-ben a Centrum, személyi ellentétek miatt azonban egy id? után nem tudtam a nevemet adni a munkájához.
Ha sikerre tudom vinni Dél-Somogy 6-os választókörzetében, a Somogyért színeiben a vállalkozásomat, és a nem pártjelöltek közül többen gy?zelem körüli eredményt érnek el, elképzelhet? az összefogás. Ez komoly jelzés lenne a nagypolitika számára. De ne szaladjunk el?re: minden út az els? lépéssel kezd?dik, amit meg kell tennünk. Utána meglátjuk, merre menjünk tovább.
Barátsággal: Gyenesei István

 

  Kovács Gábor (2006.03.02. 11:55:21)

  Miért nem jelentkezett még be jelöltnek? Ilyen nehezen jön össze hétszázötven cédula?


  Gyenesei István:

Tisztelt Kovács Gábor Úr!
Jogos a kérdés. Mi is gondolkodtunk ezen, hiszen a 750 kopogtatócédula néhány nap alatt meg lett, tehát az els? héten bejelentkezhettem volna. De számomra nem a 750 ajánlószelvény a fontos, hanem mindegyik, amelyet nekem szeretnének adni.
Ha egy hét alatt leadtam volna a jelöléshez szükség számú kopogtatócédulát, akkor mindenkit megbántok, aki a személyes találkozásra várva tartogatta nekem a szelvényét. Számomra pedig az a fontos, hogy az engem támogatók összes szelvénye értékes legyen.
Ez ideig egyébként mintegy 7 ezer kopogtatócédulát kaptam, és mindegyikért hálás vagyok. Erre a támogatásra számítok, és ezt kérem a választáskor is.
Barátsággal: Gyenesei István


 

  István (2006.02.26. 17:06:17)

  Nem tart-e attól, hogy ebben a körzetben is mocskos lesz a kampány? Nem félti a családját az esetleges zaklatásoktól? Esetleg van egy helyi, vagy központi etikai kodex? Ha nincs, akkor jó lenne ha indítványzná, mert az embereknek nagyon elegük van a pártok mocskolódásaiból. Köszönöm, várom válaszát.

  Gyenesei István:

Kedves István!
A nagypolitika perpatvara, úgy látom, nem ér el a dél-somogyi településekig. Ez a vidék a szokásos, higgadt életét éli, és a máshol - f?leg nagyvárosokban el?forduló atrocitások - idegenek az itteni emberekt?l. A vetélytársaimat kulturált embereknek tartom, akik nem szítanak ellenségeskedést, magam pedig biztosan nem adok okot nemtelen támadásokra. A kódexet az emberek tisztességet ismer? neveltetése feleslegessé teszi.
Sokat járom a vidéket, és nem csak a kampányban. A feleségemmel együtt gyakran a hétvégéket is Dél-Somogyban töltjük, szinte már családtagnak számítunk. Ha netán érne is inzultus bennünket, amire a baráti légkör miatt semmi esélyt nem látok, akkor, biztosan állíthatom, a helyiek kelnének a védelmünkre. És ez igen jó érzés.
Köszönöm az aggódását! Barátsággal: Gyenesei István

 

  Hortobágyi Dániel (2006.02.23. 18:20:26)

  Tisztelt Gyenesei Úr!
Korábbi információim szerint Nagyatádra terveztek egy Határvadász századot. Kérdésem az, hogy ezt a tervet végleg elvetették vagy a jöv?ben lehet számítani a fenti alegyséág létrehozására NAgyatádon.
Mint képvisel? támogatni fogja e ezt a korábbi kezdeményezést.
Válaszát köszönöm

  Gyenesei István:

Tisztelt Hortobágyi Dániel Úr!
Magam mindig is támogattam, hogy Nagyatád - folytatva a rendszerváltás el?tti hagyományokat - amennyire lehet, ?rizze meg, vagy kapja ismét vissza a "katonaváros" jelz?jét. (Különleges letéteményese ennek a hagyománynak a 69. Harckocsiezred Baráti Kör, akik körében mindig jól éreztem magam, s er?m szerint próbáltam is segíteni céljaik megvalósítását. Több alternatíva között talán leghangsúlyosabban a határvadász század telepítése merült fel már többször is. Miután korábban egyeztettem már a témában a Belügyminisztériummal, így mondhatom, a kormányzat is támogatja az elképzelést.
A megvalósulásnak ma egyedüli gátja pénzügyi jelleg?. Bízom benne, s remélem, hogy már az új választási ciklus elején megteremthet? a feltételrendszere ennek. Ha megválasztanak a térség képvisel?jévé, a parlamentben is szorgalmazni fogom ennek miel?bbi létrejöttét, de a közgy?lés elnökeként is folyamatosan napirenden tartom a kérdést.
Barátsággal: Gyenesei István


 

  Balázs József (2006.02.20. 21:09:54)

  Természet és állatvéd?k állandó akadékoskodása/vizi,h?,atomer?m?, széler?m?,lokátor,útépítés,vadászat, stb./ miatt képvisel?ként támogatna-e
olyan törvényjavaslatot melyszabá-
lyozná tevékenységüket a többség
javára?



  Gyenesei István:

Tisztelt Balázs József!

A környezetnek az embert kell szolgálnia, és úgy kell óvni, hogy az szolgálni is tudja az embert. Persze nagyon fontos, hogy a környezet ugyanolyan befektetés, mint a bankbetét: ha hamar feléljük, nem marad a gyerekeinknek bel?le. Nem marad mit megvédeniük, és nem marad, ami szolgálja ?ket.
Szerencsére szabad világban élünk, ahol a civil szféra fontos érték. Fontos a környezetvédelem is. De az már tényleg gond, ha ebb?l indokolatlanul nagy gazdasági hátrány, esetleg nemzetközi konfliktus keletkezik.
A környezetvéd?k alapesetben a hatalom kontrolljai, és ilyenkor jól m?ködnek. Ha minden mást szem el?l tévesztenek, akkor viszont ?k sem járnak el okosan.
Egy szó mint száz: a párbeszédnek, a szakmai érveknek kell igazságot tenniük.
Hogy lehet-e és szükséges-e mindezt - a meglév? törvények mellett - újabb jogszabályokba önteni, ezt is csak a párbeszéd döntheti el. Ennek a híve vagyok!

Barátsággal: Gyenesei István

 

  Biczóné Balogh Ágota (2006.02.10. 14:21:19)

  Tisztelt Gyenesei István Úr! Most nem kérdeznék hanem önnek válaszolnék,igen kedves és mindenre kiterjed? levelére.Mindannyiunk számára oly magától értet?d? öröm , melyben a boldogság , a szeretet és a biztonság jóles? érzése összegz?dik. A MENTS-VÁR ALAPÍTVÁNY azokért a gyerekekért jött létre , akiknekritkán lehet részük ebben a gyönyör? ajándékban, nekik szeretnénk segíteni.Meggy?z?désünk, hogy sokszor nagyon kis dolgokkal is óriási örömöt szerezhetünk gyermekeinknek. Ami egyben a mi örömünk is, mert viszonzásul a legszebb ajándékot kaphatjuk: a boldog gyerekek mosolyát.Minden gyermeknek joga és természetes igénye szeret? és gondoskodó környezetben élni. Gyermeknek lenni - játszani, mesét hallgatni, álmodozni.Célunk egyszer?. Minél több rászoruló gyermeknek megadni ezeket az élményeket és elhitetni velük ,hogy máskor is lehet részük ilyen örömteli pillanatokban. Programjainkkal szeretnénk egyben példát mutatni a társadalomnak,hogy a betegség, a hátrányos helyzet nem lehet bélyeg, ami megakadályozza a gyerekeket abban, hogy teljes életet élhessenek.A gyerek számára a mozgást, számunkra mindennapi és olytermészetes élményét igyekszünk megadni.Siófokon a Tóth Lovas Centrummal kötött megállapodás révén 25 gyermek számára biztosítunk terápiás lovaglást, gyógytornászunk és gyógymassz?rünk pedig saját otthonukbanmozgatják meg a sokszor ágyhoz, kerekesszékhez kötött gyerekeket. Évente több közös programot szervezünk-gyermeknap, majális, sportnap,tolerancia napja- rendezvényeinken100-150 személy vesz részt rendszeresen.Együttm?ködünk a Széchyenyi István Általános Iskola Speciális Tagozatával és a Máltai Szeretetszolgálat Támogatószolgálatával is, szolgáltatásaikat igyekszünk számukra is nyitottá tenni. Alapítványunk pályázati pénzekb?l és adományokból segít a halmozottan sérült gyernekek rehabilitációjában.A Ments-vÁR Alapítvány 2005-ben együttm?ködési szerz?dést kötött a Máltai Szeretetszolgálattal, így nagy örömünkre szolgált,amikor ?sszel bejelentették, hogy 2006 január elsejével egy nappali ellátást nyújtó intézményt kívánnak megnyitni Siófokon.Alapítványunk minden tagja felajánlotta segítségét a Szolgálatnak. Aztán vártuk a híreket,de azok nem érkeztek.Még végül megtudtuk, hogy a költségvetési törvény módosítása miatt veszélybe kerülhet az Intézmény megnyitása.A Máltai Szeretetszolgálat megkötötte az együttm?ködési megállapodást Siófok Város Önkormányzatával , az épületre bérleti szerz?dést kötött, el is kezdte az átalakításokat, a személyzet összeállítást. A m?ködési engedély iránti kérelmet is beadták, azonban az engedélyt tudomásunk szerint még mindig nem kapták meg. Ez azért nagyon fájó számunkra, mert 2000 óta már többalkalommal elhúzták el?ttünk a mézesmadzagot, ígérték sokan sokszor ,hogy ekkorés ekkor indítanak egy nappali intézményt. A mai napig erre nem került sor. Gyermekeink lassan feln?nek, mi pedig megöregszünk és belerokkanunk a mindennapos 24 órás szolgálatba. Az édesanyák többsége nem tud munkát vállalni,egy keresetb?l élünk egyre jobban az anyagi ellehetetlenülés határára kerülünk. Fáj ez azért, mert agyerekek egy része szerzett károsodású és nem genetikai, és a testvéreik is szembesülnek ezzel a súlyos gonddal. Nem élhetik az átlagos fiatalok életét, mert be kell segíteni és le kell sok mindenr?l mondaniuk. Tudom ,hogy az ÖN lehet?ségei is végesek azonban kérem ÖNT szül?társaim nevébenis ,ha módja van segítse a sérülteket. Gratulálok szép családjához! Nekem is teljes az életem van egy német-turizmusszakos lányom,aki boldog fiatalasszony, és egy jogász fiam. Szeretetben élünk férjemmel immár 31 éve. Jóegészséget kívánok. Bocsásson meg hogy idejét hosszú levelemmelzavarom. Tisztelettel Biczó Józsefné

  Gyenesei István:

Tisztelt Biczó Józsefné! Kedves Ágota!

Szeretnék Önöknek segíteni! Remélem, nem leszek ezzel egyedül, mert csak akkor léphetünk el?re, ha az épek társadalma felfigyel e problémára, és nemcsak megért?, de segít?kész is lesz.
Köszönöm, hogy levelében betekintést engedett abba a szolgálatba, amit a nap huszonégy órájában tesznek sokadmagukkal. Most már alaposabb képem van az intézmény megnyitásának elhúzódásáról, így remélhet?leg a munkatársaimmak együtt többet tehetünk.
Amint közelebb kerülünk a megoldáshoz, azonnal jelentkezünk!

?szinte tisztelettel: Gyenesei István

 

  Molnár Rita (2006.02.09. 19:40:23)

  Az ajánlócéddulát milyen címre kell elküldeni azoknak, akik Önre szavaznak?

  Gyenesei István:

Kedves Rita!

Köszönöm kérdését! Ennek megválaszolása ezekben a napokban valóban aktuális.
A Somogyért Szövetség kizárólag a 6-os választókörzetben állít országgy?lési képvisel?jelöltet személyemben.
A kopogtatócédulák leadására sokféle lehet?ség van. A körzet mind a negyvennégy településén megalakult az aktivistacsoportunk, amelyek tagjai a szelvények begy?jtésében is közrem?ködnek. Ha megadja, mely településr?l keres, e-mailben elküldjük a helyi csapat vezet?jének elérhet?ségét. Természetesen van lehet?ség arra is, hogy a választók postai úton küldjék el bizalmuk zálogait. A cím a következ?: 7400, Kaposvár, Szent Imre u. 14. Pártok Háza, Somogyért Egyesület.
A kopogtatócédulák leadásának határidejéig, március 17-ig a negyvennégy település közül sokra eljutok majd, így akár helyben is lehet?ség lesz arra, hogy a szelvény átvételekor személyesen köszönjem meg támogatását!

Barátsággal: Gyenesei István

 

  Biczóné Balogh Ágota (2006.02.08. 15:08:31)

  Emlékszik-e uram a siófoki Ments-Vár alapítvány 2000-ben rendezett spornapjára? Tudna-e nekünk segíteni?Még mindig nincs nappali otthonunk!!!! Tudja ÖN uram milyen nehéz fogyatékos gyermeket nevelni?Tisztelettel egy ilyen gyermeket nevel? szül?, aki az el?z? életében pedagógus volt. Biczóné

  Gyenesei István:

Tisztelt Asszonyom!

Természetesen emlékszem a sportnapra, amint azóta is számos olyan rendezvényre, ahová a fogyatékkal él?k meghívtak. Mindig szívesen mentem, és er?mhöz mérten mindig szívesen segítettem.
A magam részét mindmáig igyekszem sokat tenni azért, hogy a fogyatékkal él?k egyszer mindannyian teljes életet élhessenek. Tudom, ett?l még nagyon messze vagyunk. Leginkább a társadalom ismereteit kellene szélesíteni, hogy mind többen megtudják: egy fogyatékos gyakran egészségesebb, egészebb képpel rendelkezik a világról, mint az úgynevezett ép társa.
A segítség társadalmi kötelesség. Amit ebben mi tenni tudunk, az a következ?: a Somogy Megyei Önkormányzat 2005-ben 3,3 millió forinttal segítette a Somogy megyében fogyatékkal él?k sportját. A Ments-Vár Alapítvány m?ködését és rendezvényeit 300 ezer forinttal támogattuk az elmúlt id?szakban, s emellett több hasonló szervezetet segítünk. A megyei önkormányzat hat, fogyatékos gyermekeket nevel? intézményt tart fönn, és az állami normatíva fölött - azt meghaladóan - 369 millió 842 ezer forinttal támogatja ?ket. A nem megyei fenntartású speciális iskoláknak évente csaknem 7,8 millió forintos segítséget nyújtunk. A Megyeházán m?köd? Esélyek Háza ugyancsak nagy segítséget nyújt a fogyatékkal él?knek.
A siófoki nappali otthon létrehozása túlmutat a megyei önkormányzat lehet?ségein, a közös megoldáskeresésre azonban feltétlenül felhívom az illetékes hatóságok figyelmét. Kérem, írja le részletesen a problémát, ezzel is segítve a szakemberek dolgát.
Isten megsegített bennünket: három egészséges gyermeket nevelhettünk föl. Nem tudhatom tehát, milyen fogyatékos gyermeket nevelni. De évtizedek óta igyekszem minél többet megtudni ahhoz, hogy alázattal segíthessek.

Barátsággal: Gyenesei István

 

  Szavazópolgár (2006.02.07. 18:56:00)

  Tisztelt Gyenesei Úr!
Ön a 6-os körzetben szeretne parlamenti képvisel? lenni, de nem is lakik ebben a körzetben. Nem gondolja, hogy ez így kicsit problémás?

  Gyenesei István:

Tisztelt Szavazópolgár!

Örülök, hogy megkérdezte ezt, hiszen nyilván sokakban felmerül: miként képviselhetem jobban a választókerület érdekeit a megyeszékhelyen élve, mint adott esetben egy dél-somogyi.
A válaszom két részb?l áll. A képvisel?t a rátermettsége, ismertsége és kapcsolatrendszere, a megyei, regionális és országos szervezetekben végzett munkája és az érdekérvényesítési képessége teszi jó képvisel?vé, és nem a lakóhelye.
Gondolja csak meg! A 6-os választókerület 44 településb?l áll, így egy nagyatádi, barcsi vagy valamelyik községben él? jelölt is csak egy települést ismer igazán jól. A másik negyvenhármat viszont biztosan én ismerem jobban! Már csak azért is, mert egy nagyatádihoz képest közelebb van hozzám például Istvándi térsége, egy barcsihoz képest pedig közelebb van ide Kutas és környez? falvak. Összességében aligha mozog otthonosabban nálamnál bárki ezen a vidéken!
De még egyszer hadd hangsúlyozzam, a cselekvéshez – amire ennek a térségnek éget? szüksége van – nem csak fizikailag kell közel lenni a térséghez, hanem a döntésekben, és persze szívben. Mindkett?ben jól állok.

 


 1