BESZÉDEK, GONDOLATOK

Vissza

Dr. Gyenesei István ünnepi beszéde a 2005-ös megyenapi ünnepségen

Jó újra együtt lenni. Barátsággal köszöntelek mindnyájatokat itt, Kadarkúton, a városi rangra pályázó nagyközségben. A település vezetői nagy szeretettel ajánlották fel ünnepi közgyűlésünk helyszínéül ezt a sportcsarnokot. Érezzük, hogy a helyi közösség példaértékű összefogással készült a mai napra.

Polgármester úr! Igazgató Asszony! Köszönjük nektek. Somogyország reprezentánsai körében valamennyiünk vendégeként külön köszöntöm Gyurcsány Ferencet, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét és feleségét, Klára asszonyt, valamint a majdnem teljes körben itt lévő somogyi kötődésű kormánytagokat.

Megyenapunknak többszörös üzenete van. A legfontosabb, hogy Somogy, ez az országnyi megye 1498 óta - amikor is II. Ulászló király a megyék közül elsőként Somogynak címerhasználati jogot adományozott - stabilan ott van Magyarország térképén. Somogy nekünk nem csupán a lakóhelyet jelenti, hanem: az otthont, a családot, a munkát, a küzdelmeket, a sikereket, a barátokat, a szerelmet, a szeretetet és a hűséget is. Hűséget egymáshoz, hűséget a somogyi földhöz, amelynek - mint ezt oly gyakran érezzük - kisugárzása van.

Megyenapi mottónk: Együtt Somogyban, együtt Európában.

A mögöttünk hagyott évben beléptünk az Unióba, és ez azt jelenti, hogy: nem léptek ránk, ... nem léptek belénk. nem léphettek át rajtunk. A mai nap is azt mutatja, hogy jól megfér egymás közelében az unió és a megye zászlaja. Innen és most is üzenjük mindenkinek, aki másként gondolná: a korszerűnek hitt modern formák semmit sem érnek a gyökerekkel rendelkező közösségek nélkül. Vallom, hogy a régió-megye vitában a megoldás nem a régió vagy megye, hanem a régió és megye. Az előbbi elválaszt, az utóbbi összeköt.

Fejlesztési régió és önkormányzati megye.

A régió amúgy sem méret, hanem funkció és hatáskör kérdése. Akik most itt a székeken ülnek, kivétel nélkül mindannyian részesei a somogyi közelmúltnak és alakítói a jelennek. Keményen megdolgozunk az el nem vitatható fejlődésért és azért, hogy gazdasági lemaradásunkat csökkentsük. Ehhez a kiemelt kormányzati támogatást évek óta megkapjuk. Ezt az utat kell folytatni, de még hozzáértőbb módon. Nem elég akarni, de meg kell tanulnunk nyerni is. Tesszük a dolgunkat, hogy tovább gyarapodjon intézményhálózatunk, hogy a taszári repülőtérrel ne szálljanak el a reményeink, hogy hasznosítsuk termálvíz-készletünket, hogy fellendüljön a turizmus, hogy munkahelyek és közösségek teremtődjenek, hogy minél többen ismerjék meg gasztronómiánkat, remek borainkat. Számos példaértékű, országosan egyedülálló kezdeményezésünkkel váltunk a települések, kistérségek támaszává. Másoktól eltérően számunkra nem az a kérdés, hol akarunk segíteni, hanem az, hogy hol van ránk szükség. Büszkék vagyunk az itt élő értékteremtő és értékőrző emberekre.

Külön is köszöntöm azokat, akik ma megyei kitüntetést kapnak. Ti vagytok azok, akik életetekkel példát mutattok. Somogy megyének különösen szüksége van rátok és a hozzátok hasonlókra. Köszönöm családtagjaitoknak és munkatársaitoknak is. Kívánom: legyetek és lehessetek büszkék arra, hogy Somogyország polgárai vagytok. Somogy is büszke rátok és az általatok létrehozott értékekre.

A megye önmagában fikció. A megye településekből áll. A mi megyénket 245 település alkotja, amelyeknek vezetői és lakói előtt ezúttal is fejet hajtok. Mert akármilyen is a világ, mindent megtesznek azért, hogy épüljön-szépüljön a saját településük, a térségük. Ne higgyünk a szirénhangoknak, amelyek szerint baj van a világunkkal. Nincs baj, csak túl sok a bajkeverő és kevés a segíteni akaró, hittel cselekvő. Közös célunk, hogy házainkból otthon és az országból haza legyen. Nem azért, mert egyesek ezt szajkózzák, hanem mert a többség ezért teszi dolgát, ezért pöröl. De pöröljünk is, mert ahol nincs hang, ott visszhangra sem számíthatunk. Sajnos a mai hihetetlenül megosztott társadalmunkban különös bátorság kell ahhoz, hogy valaki valóban felelősen szóljon. De kell szólni, mert mostanság még a csend is megoszt. Jó lenne legalább a nemzeti minimumot a nemzeti legkisebb közös többszöröst kialkudni. Addig is, amíg ez nem vezet sikerre, tegyünk kísérletet az együttműködés megyei minimumának létrehozására. Legyen ennek része, hogy Somogy a következő időszakban jobban fejlődjék az ország átlagánál. Legyen ennek része, hogy ebben a megyében a különböző politikai irányzatok képviselői vitapartnerek, de nem ellenségek.

Somogy a természet csodája, legyünk méltók hozzá mi emberek, és ne az számítson, ki mondja, hanem az, hogy mit mond. És minimum legyünk őszinték egymáshoz. Valódi együttlétekre van szükség. A megye napja ilyen. Évek óta, várjuk. Évente megtartjuk. Tartjuk, mint a szavunkat. S a megtartott szó és cselekedeteink nyomán teljesülhetnek vágyaink.

Teremtsük meg az élhetőbb élet feltételeit itt Somogyban, a mi Somogyországunkban és szerte az országban.

 

Vissza